ITT MINDEN CSAK CSAJOS!CSAJ BIRODALOM!ITT REMÉLEM MINDENT MEGTALÁLSZ !:)

GYERTEK NÉZZETEK KÖRÜL!:)ITT SOK MINDENT TALÁLTOK!PL.:TESZTEK,GLITTEREK TÖRVÉNYEK,KÉPEK,SZTORIK.EGYSZÓVAL(KETTŐVEL):MINDEN CSAJOKNAK

ITT CIKI SZTORIKAT OLVASHATSZ!(EGYÁLTALÁN NEM RÓLAM SZÓLNAK)(ISMERŐSEIMRŐL).NEM MIND ANNYIRA CIKI,DE AZÉRT CIKI!!:)XD


A NAGY ZAKÓÓ
Utolsó éves voltam az iskolánkban,amikor a farsangi bálon,amire egyébként egy keringővel is készültünk, a tanárnőnk kitalálta, hogy én és a táncpartnerem -aki amúgy az egyik leghelyesebb fiú az osztályban-köszöntsük az elsősöket.

Fekete push-up melltartót vettem fel aznap,ami a táncruha alatt nem látszott át, a fehér ünneplő blúzon viszont átütött volna,ezért gyorsan felszaladtam a termünkbe,hogy levegyem.Mivel csak lányok voltak a teremben ,ezért gondolkodás nélkül lekaptam magamról a felsőmet-amikor berontott az a bizonyos srác.Persze mindent látott....Az elsősök avatását gond nélkül végigcsináltuk,aztán jött a keringő.Ment minden szépen,amikor a párom rám nézett és azt kérdezte, mit csináltam magammal hogy ekkora letta mellem ,hiszen az előbb még kisebb volt. Annyira letaglózott amit mondott hogy elvétettem a ritmust, és elvágódtam-ráadásul olyan szerencsétlenül, hogy magammal rántottam a páromat is. Mindenki rajtunk röhögött. A kínos incidens után  1 héttel kiderült, hogy tetszem a fiúnak , de nem mer velem találkozni.Amikor megkérdeztem a haverját hogy miért,csak annyit mondott: Fél hogy kitöri a nyakát

           ALIKA(18)

 

BILLEGŐ SZÉK

Egy diákönkormányzati ülésen az egyik tanár éppen az igazgatónő beszédét olvasta fel.

Dögunalmas volt, úgyhogy hintázni kezdtem a székkel.Bár a barátnőm szólt ,hogy haggyam abba, nem lesz ennek jó vége, én tovább billegtem .Egyszer aztán a székem a kelleténél jobban megbillent. Megfogtam a padot,de az csak jött utánam.Erre elengedtem , és pont az igazgatóhelyettes fiának lába közé vágódtam!Midnenkiből kitört a röhögés,én meg csak feküdtem a srác lábai között és mozdulni se tudtam:próbáltam úgy tenni mintha mi sem történt volna, aztán észrevettem a tanáromat,aki próbálta elfojtani a nevetését-kevés sikerrrel...Életem legidiótább helyzete volt. Azóta sem hintázok

            KINCSŐ (13) 

 

OLTÁRI BAKI

A testvérem esküvőjén én voltam a koszorúslány.A nővéremnek gyönyörű , uszályos fehér ruhája volt,amit méregdrágán bérelt.Nekem csak annyi volt a dolgom , hogy szépen kövessem őt és ha kell , igazítsam meg a szoknyáját,hogy szépen álljon.Megszólalt az orgona, a tesóm mint egy királynő vonult előre,a násznép elégedetten sóhajtott fel,hogy milyen szépek vagyunk,amikor egy rokon kibillent a kamerájával és meglökött engem.Én meg hogy ne essen rám hatalmasat léptem előre,egyenesen a nővérem finom selyemuszályára.Ő semmit sem vett észre és ment tovább. A szoknyája egy hatalmas reccsenéssel szakadt el és ugyan nem vált le teljesen,mint a filmekben ,de oltári nagy rés tátongott deréktájban,úgy hogy még a bugyija is látszott. A ceremónia alatt végig fogtam a testvérem szoknyáját,a vendégsereg szörnyülködött ,én meg mint minden bajok forrása égtem.Bár a lagzi szuper jól sikerült,és utólag már mindenki csak nevetett a szitun,a ruhát ami rémesen drága volt,ki kellett fizetnünk, és az is tuti hogy soha senki nem kér már meg hogy legyek a koszorúslánya:D

Reggel felkeltem, smink, frizura, kosztüm, és elindultam dolgozni. Egy kemény tárgyalással indult a napom, több szállító cég főnöke is jelen volt. Nagyon rá voltam hangolódva. Szóval ott van ez a 4-5 pasi, én osztom az észt nagy határozottan. Az egyik hülyeségére reagáltam épp heves gesztikulációval kissé felháborodva, amikor lenéztem a földre és megláttam a lábam. Hát ott álltam, talpig puccban a cégvezetők között... az otthoni papucsomban.

Én a villamoson vettem észre hogy a kezemben a zacsi szemét.

Éppen éjszakáztunk karácsony előtt, már nagyon hullák voltunk két hét után. Éjjel fél kettő, irány az ebédlő egy kis feltöltődés stb... Erre én csokiautomata... pénz bedob... gomb megnyom... csoki kijön... erre én hangosan és jól érthetően, illemtudóan megköszöntem az automatának: - Köszönöm szépen!

Én egyszer a főnök szobájából egy megbeszélés után úgy mentem KI, hogy kopogtam mielőtt kinyitottam volna az ajtót.

Kutya nélkül már én is elindultam sétálni, de még a liftnél rájöttem, hogy valami hiányzik...

Volt olyan, hogy tesómék vártak rám a kocsiban, én pedig bevágódtam egy másik, ugyanolyan tipusú és színű autóba a hátsó ülésre. Persze az eslő ülésen lévőknek illendően köszöntem, hogy szevasztok... aztán gyorsan kipattantam. Lehet azóta is magyarázkodik a pasi a csajnak, hogy ki volt ez a liba?

Valamelyik nap éppen tisztasági betétet vásároltam és azt hittem, hogy a férjem tolja mellettem a kocsit, én meg belöktem nagy ívben az Always-t egy másik kocsiba, amelyik éppen elhúzott mellettem.

Adtam már fel postán úgy is levelet, hogy nem volt megcímezve. Úgy szólt rám a postáskisasszony. Én meg égtem mint a rongy. - Gondoltam, én tudom, kinek akarom küldeni, és ennyi.

A kolleganőmmel esett meg ilyen sztori, hogy az uszoda elött várta a férje a kocsiban. Kijött, bevágta magát az autóba, majd közölte, hogy indulhatnak. Amikor ránézett a sofőrre esett le neki, hogy egy másik autóba szállt. Mindketten jól meghökkentek. Ugyanolyan típusú volt az autó, csak az eggyel elöttük állt meg. A férje meg jót röhögött, hogy ilyen nyíltan azért nem kéne ismerkedni.

Kolléga - szintén korán reggel - belépett az ajtón, kezében egy jókora, tömött, összekötözött nylonzacskóval. Rögtön megkérdeztük, hogy mit hozott. Ránézett a zacsira... én még olyan döbbenetet emberen nem láttam, mint rajta. - A szemetet... - felelte. Reggel asszonypajti a kezébe nyomta, hogy lefelé menet dobja a kukába, ő meg szépen átutazta vele a várost, többszöri átszállással.

Tavaly év elején voltam állásinterjún, szépen kiöltözve öltöny meg minden... Elköszönünk, kezet fogunk, viszlát. Megyek lefelé a lifttel és akkor veszem észre hogy a sliccem végig csutra le van húzva... Olyat még nem vörösödött a fejem! De felvettek.

Lányom két éves lehetett, jött a barátnőm meglátogatni minket. Leültünk a gyerekszobában a földre Barbizni hármasban, közben beszélgettünk, öltöztettük a babákat. Felnézek, a férjem áll az ajtóban és vigyorog: - Hol a gyerek?
Megunt minket, átment az apjához a másik szobába... mi meg ott babáztunk...

2 év körüli kislányomat süregettem családi házunk ajtaja előtt, hogy igyekezzen mert lekéssük a buszt. Nézett rám legörbült szájjal, aztán szófogadóan elindult overallban, sapka-sál-kesztyűben MEZITLÁB a hóban.

Buszon, gyerek ül a mama ölében: - Anyu, miért kérdezte tegnap apu hogy mitől olyan lucskos a p...d?
Leszálltak az első megállóban, a röhögés csak utána tört ki.

Tesóm volt kb 2 éves, orvosi rendelőben voltunk. Amúgy egy hiperaktív csaj volt, le nem lehetett ültetni. Szokásához híven a rendelőben is össze vissza rohangált, amikor is egy néni (elég kevés foggal a szájában) rászólt, hogy milyen rossz kislány, hogy csak rohangál, meg futkorászik...
Mindeközben a tesóm csak nézte, nézte, majd mikor a néni befejezte a mondandóját, tesóm megszólalat:
- Hát neked meg mér csak egy fogad van???

A kislányom kb. 3 éves volt, amikor nyarlás alatt beültünk egy balatoni étterembe.
Apuka elment a klotyóra. Amikor kijött a budiból és még félúton járt az asztal felé a kislányom elkiabálta magát: "Apa, jól megtörölted a puncikádat?"
Szerintem szem nem maradt szárazon az étteremben.

A kisfiam 4-5 körül lehetett, buszon utazunk ül az ölembe, egyszer csak felugrik, elmegy, de visszaszól: - Anyu foglald a helyemet!

Négyéves kisfiammal utaztunk zsúfolt trolin, felszállt egy csini, feszülő pólós nő, kisfiam jó hangosan, érthetően megkérdezi: - Ugye apu az ilyen nagymellű néniket szereti?

Egy kis cégnél vagyok aszisztens, ami annyit tesz, hogy telefon csörög és én ugrok, vonal másik végén általában német szállítóink egyike van. Tehát csörög a telefon:
- Hallo, Herr "Pöcs" mein Name... - hát azt hittem lefordulok a székröl és alig birtam visszatartani magam, hogy nehogy hangosan felröhögjek. Amúgy írva, Pötzsch az úr neve.

Nekem volt anno egy kollégám, akit az osztrák tulajok úgy szólítottak: - Herr Lofasz - Lovas a vezetékneve.

Az egyik munkahelyemen próbáltam faxolni, már sokadszorra próbálkoztunk, mert nem automata fax volt. Kb. az 5. hívásnál - kérni kellett hangot - nyelvbotlás történt, miszerint:
- Kérek egy faszhangot...

Egyszer nagyon-nagyon el voltam havazva a munkahelyen, azt se tudtam, hol áll a fejem, óriási pörgés volt. Felvettem a telefont, és bemutatkoztam - de nem a saját nevemet mondtam, hanem a kolléganőmét.
- XY Kft, Kovács Évike, jónapot kívánok... öööö.... jaaaa, neeem, Szabó Gizike, elnézést - Úúúúristen, mit gondolhatott az ügyfél!

Én múltkor bemutatkoztam a férjem nevén!

Egyszer nem voltam otthon, és hívott az akkori pasim, aki görög volt, és Athénból telefonált. A húgom vette föl, de ő nem tud angolul, viszont nagyon hasonlít a hangunk a telefonban. Meg is mondta a görög pasinak ékes magyarsággal, hogy nem érti, amit mond, és hogy jövök haza este, és majd visszahívom. Szegény pasi meg azt hitte, hogy én vagyok, és megsértődtem rá valamiért, és nem állok szóba vele. Ezért aztán sorozatosan hívta a számomat, és mindig a húgom vette föl, aki éppen vizsgára tanult, és nagyon ideges lett a tizedik hívás után, és sűrűn wazzeg-ezett a telefonba, amit a pasi viszont értett, és ettől még jobban bepánikolt. Hiába tette félre a húgom a telefont, egy óra múlva, mikor a helyére tette, máris csörgött. A pasi sírt a telefonba, könyörgött, énekelt, meg minden, a húgom meg tajtékzott. Mire hazajött az apám, aki tud angolul, a pasi már a reptérről telefonált, hogy azonnal utazik Magyarországra, és a lábaim elé veti magát, hogy bocsássak meg neki, bármit is tett.

Férjem futtában: - Adtatok a kujáknak katyát?

Régebben egy olyan cégnél dolgoztam, ahol a telefonfelvételnek vagyis inkább az azt követő bemutatkozásnak szigorú szabályai voltak, kész kismonológ volt mire köszöntem, elmondtam a cég nevét, melyik kirendeltségéről ki vagyok, és még hozzátettem azt is, hogy miben segíthetek? Egyik alkalommal ezen szabályoknak eleget téve a vonal túlsó végén döbbent csend, majd tesóm irtózatos hahotában tört ki. Minden stimmelt, csak épp az otthoni telefont vettem így fel...

Én úgy jártam, hogy a barátnőmet akartam felhívni, de olyan sokszor hívtam a barátomat, hogy automatikusan az ő számát ütöttem be. Felveszi. Nekem meg fel sem tűnt, hogy ő az, csak mondom:
- XY vagyok, Líviát keresem.
Röhög. Nekem még mindig nem esett le. Elmondom megint, mire ő:
- Nyuszikám, jól vagy?
Még akkor is alig értettem meg, hogy mi történt...

Általános iskolás koromban nagyon hiú voltam, bepréseltem magam a szűk blúzomba. Tanárnő hívatott az ellenőrző beírás miatt, kiértem a tanárnő elé és lehajoltam - pikk-pikk-pikk -, a blúzom gombjai szétpattantak és teljes meztelenség tárult eléje.

Én egyszer a buszmegállóban odasúgtam egy lánynak, hogy - Nézd, milyen hülyén áll a haja annak a csajnak - Mire ő: - Aha. Szerintem is, mondtam is neki... Merthogy ő a húgom.

Én egyszer bepisiltem egy egész tábor előtt a röhögéstől, és mondhatom nem kicsit, konkrétan egy tócsa lett alattam.

A párommal sétálni mentünk. Rám jött a hasmenés. Rohantunk haza. Föltéptünk a tizedikre, kinyitottuk a rengeteg zárat az ajtón. Akkor már a hideg veriték folyt rólam. A lakásban sötétség, síri csend. Tépek ezerrel a WC felé, nem kopogtam, mivel azt hittem üres a lakás. Szoval WC ajtó ki... és drága anyösjelöltem ott gugolt a fürdőszobában pucéran, és éppen a tamponját cserélte ki.

A nőgyógyászról: SzTK rendelésre kellett mennem, és minden szó kihalltszik a rendelőből. Halkan elrebegtem kínos, ám annál kellemetlenem bajom. Az ukrán doki szinte ordítva kérdez vissza:
- VÍÍSZKÉÉÉT? MÁGÁNÁK NÁTYON VISZKÉÉT?

Általános sulis koromban arra készültem, hogy a szünetben betétet cserélek, úgyhogy elrejtettem a farmerzsebemben. Barátnőm nem látta, csak hogy kikandikál vminak a csücske, és hangos felkiáltással: - Csoki!!! - kirántotta a zsebemből.

19-20 évesen elkaptam valami fertőzést, amire a nőgyógyász hüvelytablettát írt fel. Bementem a gyógyszertárba, ahol négy pénztár előtt kigyózott a sor. Sorra kerültem, szemlesütve odacsúsztattam a vényt. A néni hátrament keresni a gyógyszert, és hogy időt spóroljon, hangosan kiabálta vissza az utasitásokat: - Háromszor egy nap tolja fel magának amilyen magasra csak birja, mindig mosson kezet előtte... - Azt hittem elsüllyedek.

Egy nagy áruházban vásárolunk. Anyósom bemegy egy próbafülkébe, mi kint várakozunk, beszélgetünk. Rövid időn belül kiszól: - Kukkantsatok be, rajtam van a cucc - A sógorom feltépi a függönyt, és egy vadidegen idős hölgy ott áll egy szál melltartóban... az anyósom mellett lévő fülkében.

Ezt egy barátnőm mesélte, aki virágboltos. A kolléganőjét Ibolyának hívták. Egyik nap bejött egy pasi, kérdezte: - Ibolya van? - Ő meg: - Persze, itt van hátul, mindjárt szólok neki.

Kirándul a család. Egy idő után megálltunk egy helyen, elintézni "folyó ügyeinket". Miután kijöttem az épületből, figyelmeztetem a sógoromat, a WC ajtaja nehezen nyílik, kicsit erősebben kell megnyitni. Hát, ő kinyittotta. Zárastól, tokostól, mindenestől, miközben odabent a férjem "nagydolgozott".

A kislányom a 41. hét után sem akart megszületni, én már napok óta dekkoltam a hülye nagy hasammal a kórházban, gyerek sehol. Már azt mondogattam, ez a kölök a hasamban fog érettségizni. Az köztudott, hogy szexuális felizgulástól megindulhat a szülés, mert az izmok úgy reagálnak a dolgokra a terhesség utolsó felében, mintha a fájásokra készülnénk. Így bevett módszer a fájások és a szülés megindítására, ha megkérik a kismamát - persze felműszerezve, szülésznői odafigyeléssel -, hogy ingerelje magát úgy, hogy a mellbimbóját simogatja. Na, nálam ez sem működött, pedig kötelezően naponta kellett mennem - én úgy hívtam - cicibizergára. A barátnőmnek akartam írni az alábbi SMS-t: - Már megint itt ülök és javában bizergálom a cicimet, már annyira elegem van ebből, hogy csak na! - és az SMS-t gyönyörűen elküldtem... a telcsi telefonkönyvében a barátnőm felett lévő számra, aki egy háromgyerekes szolíd családapa, mindamellett az ügyfelem...

Vonaton utaztam és mivel egy nyolcórás útról volt szó előbb-utóbb el kellett mennem WC-re. Soha semmit nem teszek a nadrágom hátsó zsebébe de akkor valamiért úgy vonultam ki a fülkéből, hogy belecsúsztattam a telefonom. A WC-n óvatosan a kagyló fölé állok és tolom le a nadrágomat, a mobil meg kicsúszott, egyenesen bele a lyukba. Percekig álltam és a WC-lyukon kereszül bámultam az elhaladó talpfákat, és azon gondolkoztam, hogy lehetek ilyen hülye...

Friss menyecske voltam, 2 hónapja férjezett, mikor jött a húsvét hétfő. Kicsi férjem locsolkodás közben berúgott, mint albán szamár. Kimentem a kapuba, hogy számonkérjem, anyós jött erősítésnek. Ketten ordítottuk le a haját a páromnak, aki idülten vigyorgott a pofámba. Olyan ideges lettem, hogy pofon akartam senderíteni. Igenám, de ő még részegen is gyorsabb volt, félrehajolt. Anyós akkora pofont kapott tőlem, hogy nekiesett a vaskapunak...

 

 

 

FRISS:

 

 

 

Hat hónapos terhes voltam a második gyerekemmel, amikor lányommal elmentünk egy kicsit vásárolni. Bementünk egy baba-mama boltba is, hogy szoknyát vegyünk nekem. A gyerek egy ideig nézte, ahogy a tükörben sürgölődöm, majd megjegyezte:
- Nagyon kövér vagy, anya.
Kedvesen elmagyaráztam neki, amit úgyis tudott, hogy egy kisbaba van a pocimban, attól látszik nagynak. Erre pikírten hozzátette:
- És a popsidban mi van?

 

 

Szüleim ezüstlakodalmára egy elegáns éttermebe foglalatatott asztalt a család. Ötéves fiam is jött velünk. Egy idő után fészkelődni kezdett, hogy vécére kell mennie. El akartam kísérni, de azt mondta, nem kell, egyedül is menni fog. Hű, de büszke voltam a nagy fiamra. Egészen egyedül pipil! Örömöm csak addig tartott, amíg Patrik át nem totyogott az éttermen letolt gatyával és kakás hátsóval:
- Anya, kész vagyok, jöhetsz kitörölni!

 

 

Tömött buszon utazunk kétéves kislányommal. A gyerek nyűgös, így megígérem neki, hogy mesélek.
- Jóóó! - sikítozik, és felcsillan a szeme. - Azt mondd, amelyikben a kurtafarkú malac kúr!

 

 

Kisfiam egyházi oviba jár. Nagyon eleven gyerek, egyszer még a türelmes dadus nénit is felbosszanotta:
- Hogy fogsz így a mennyországba kerülni?
Nagycsoportos kisfiam kijelentette:
- Majd ki-be rohangálok, csapkodom a kaput, és Szent Péter ki fog kiabálni, mint anya ha mérges, hogy gyere be fiam, mert úgy megruházlak, hogy több füled lesz, mint fogad!

 

 

Ötéves Anna lányom érdeklődve nézegeti a hathónapos kisöccsét pelenkázás alatt. Pár perc múlva megkérdi:
- Anya! Nekem is ilyen fura pisilőm volt kicsi koromban? Hova lett?

 

 

Éppen tusoltam , amikor a négyéves kisfiam bejött a fürdőszobába, és fogkrémmel bajuszt és szakállt rajzolt magának Olyan cuki lett, hogy még vízesen kiugrottam a tus alól, hogy digitális gépemmel egy képet készítsek róla. A fotót feltöltöttem a netre, szétküldtem a barátoknak, rokonoknak. Vártam a dicsérő maileket. Először a férjem írt:"Szívem, nézd meg jobban a fotót..."
Megnéztem. Majd elsüllyedtem: a kép hátterében, a fürdőszobai gardrób tükrében ott vagyok én is egy digitális fényképezőgépbe öltözve.

 

 

Beálltam egy zsúfolt parkolóba és leengedtem az ablakot, hogy a hátsó ülésen nyújtózkodó kutyusom kapjon elég levegőt. Nem akartam, hogy utánam induljon, megálltam hát a járdán és visszamutatva rá, határozottan azt mondtam:
- Ott maradsz! Érted?? Maradsz! Maradsz!!
Egy közeli autó vezetője, látva hogy szőke vagyok, csodálkozva végigmért, majd megszólalt:
- Csak be kell húznia a kéziféket!

 

 

Összeismerkedtem egy helyes fiúval, és randit beszéltünk meg. Korábban odaértem, és rögtön megláttam őt az asztalnál egy másik lánnyal. Odarohantam hozzá, kiabáltam vele, és ocsmányságokat vágtam a fejéhez. Másnap küldött egy SMS-t, hogy miért nem voltam a megbeszélt helyen. Felhívtam, és emlékeztettem a történtekre. Ekkor azt felelte:
- Most már értem, miért volt olyan mérges a tesóm - és elmagyarázta, hogy este az ikertestvérével ordítoztam.
Átmentem hozzájuk, és bocsánatot kértem tőlük, de azóta sem merek a tesója szemébe nézni.

 

 

Egy kimerítő nap után a suliból hazaérve befeküdtem egy kád habos vízbe, hogy kipihenjem a a matekdoga fáradalmait. Elnyúltam a vízben, és fogalmam sincs, honnan jött rám, de a nagylábujjamat szórakozottan bedugtam a kád végében lévő csap csövébe. Amikor ki akartam húzni, meg sem mozdult. Kikiabáltam anyunak, hogy jöjjön és segítsen, de ő sem tudta kiszabadítani, pedig még a szappant is bevetettük. Azt mondta, hogy ne izgassam magamat, hoz segítséget. Legnagyobb rémületemre meg is érkezett a segítség: a szomszédunk, aki beállított az ezermesterládikájával meg a fiával, aki nagyon helyes srác! Miközben próbálták kiszabadítani a lábamat, ott kellett feküdnöm a kádban, és igyekeztem eltakarni magam a fürdőhabbal. Állítólag öt perc múlva már ki is szabadultam, de nekem óráknak tűnt. Legszívesebben a lefolyón a vízzel együtt én is eltűntem volna.

 

 

Egyszer Pécsen voltam és láttam ott egy gyönyörű múzeumot a barátnőmmel. Elhatároztuk, hogy bemegyünk. Láttunk is egy hatalmas kaput és gondoltuk ott kell bemenni. Ezért beindultunk, egy park féle volt ott, ahol emberek ültek. Úgy határoztunk, hogy mi is odaülünk közéjük. Egyre közelebb értünk hozzájuk. Kezdett gyanús lenni, mert mind köntösbe voltak, előszőr nem értettük, hogy miért. De mikor a mentőautót megláttuk, akkor világossá vált számunkra is, hogy mi bizony a kórház betegei közé akartunk leülni.

 

 

Születésnapom volt, bérházban lakotam és mentem haza, levoltak kapcsolva a villanyok a sötétben mentem haza, magányosan, amikor kinyitottam az ajtót, fingottam egy orbitálisan nagyot és felkapcsolódtak a villanyok... és elkezdtek rekettyésen énekelni:
- Boldog szülinapot...

 

 

Majdnem betörtem az ajtót (nyitva volt), úgy siettem az első szabad helyet megtalálni a WC-ben... Dolgom végeztével gondoltam már semmi végzetes nem történhet... Kinyitottam a csapot, hogy kezemet tisztítsam, nem jött semmi..... Nem adtam fel, kinyitottam a meleg csapot is, s mint derült égből villámcsapás, elkezdett remegni a mosdókagyló... Úgy megijedtem, hogy hátrahőköltem, s csak néztem mi fog történni... A mosdókagyló nemsokára leszakadt... víz még nem jött.....? Gondoltam odamegyek megnézem már mi a fene ez... hirtelen hatalmas sugárban lőtt rám a barnás trutymó... Rohantam ki a fodrászüzletből, ahol előtte a hajamat csinálták... Azóta már csak biztos helyen pisilek ;o). S azóta már a hajam sem hullik...

 

 

 

A nagypapámnak egy kazettát szántam születésnapjára, amire néhány dalt vettem fel, és szerettem volna egy verset is rámondani. Éppen ennek elkészítésén minkálkodtam, amikor hirtelen meglátogatott a barátom. Beviharzott a szobámba, és rám vetette magát. Heves csókolózásba kezdtünk, úgyhogy a versmondás abbamaradt. Másnap persze késésben volt az egész család. A nagy sietségben rögzítettem még a verset, de visszahallgatni már nem maradt időm. Amikor a nagyszüleimnél az ajándékok átadására került sor, a kis unokaöcsém rögtön berakta a kazettát a magnóba, és elindította. A daloknak mindenki örült, közben kedvesen beszélgettünk mindaddig, amíg hirtelen heves sóhajok nem hallatszottak a magnóból. Azt hittem elsüllyedek, de még mindig reménykedtem, hogy talán nem ismerik fel a hangomat. Sajnos ez a remény is szertefoszlott, amikor a barátom hallhatóan a nevemet suttogta. Nem tudtam mást tenni, mint kikapcsolni a szerkentyűt, és azonnal elhagyni a helyiséget.

 

vettem magnak egy szép ki csini ébresztőórát de nem működött ezért vissza vittem a boltba az eladónak. megvizsgálta és közölte hogy azon kívűl hogy fordítva tettem bele az elemet semmi baja xD fuu de ciki volt főleg hogy ott voltak egy csomoan a hátam mögött xD

 

 

4 éve volt egy barátnőm, Budapesten laktunk, az én szüleim viszotn Miskolcon, így még nem volt rá mód, hogy bemutassam a szüleimnek a barátnőmet. Egyszer sikerült a dolgokat úgy tervezni, hogy lemehessünk hozzájuk, mondtam a bnőmnek hogy meglátogatom anyuákat, és megegyszetünk hogy ő meg addig inzéti a dolgait. Mivel lassan 2 éve nem láttam már anyámat, ezért sétáltunk egyet az utcán. Azt még el kell mondanom, hogy anyum 19 évesen szült, én meg 4 éve voltam 20 éves, úgyhogy sok korkülönbség nem volt, szinte a nővéremnek nézték. Szóval sétáltam anyukámmal, meg is fogtam a kezét. nem vette észre, a bnőm meg pont velünk szembe jött, és ne ismerte még anyámat, tehát azt hitte a csajom. Erre az út közepén akkorát vágott valamivel a fejemre, hogy azt hittem elordítom magam. Én meg abszolút nem értettem hogy mi baja van. Másnap pedig felhívtam, ő meg mondta hogy találkozzunk a parkban. Elmentem én is a parkba, ott várt, mindenki előtt, jól leordibálta a fejem, hogy mit képzelek magamról, hogy néhány hete ismerjük egymást, és már meg is csalom, meg ilyeneket... Aztán szépen lecsitítottam, és elmondtam neki hogy az az ,,aranyos cicababa" az anyám, és hogy nem járok vele.XD

 

 

Nem velem történt hanem a lánnyal akivel voltam. Kimentünk sétálni egy tó partra és ő belelépett egy kutya...nah érted.Szegény nem vette észre. Mikor beültünk az autóba egy másfél perc után felfigyeltünk az üde illatokra. (egyébbként még cikibb,h ő kérdezett rá, hogy ÉN nem lptem e bele vmibe) aztán kiderült h ő volt. Szegénykémnek rettenetesen égett a feje,mert nemcsak a cipője, hanem a kárpit is a csomagtartóban kötött ki. Miután véget ért a randi , 3 napig nem értem el. Aztán tisztáztuk, hogy attól még nem fogom ejteni mert ő igy járt. (de lényeget összefoglalva, elég cikis volt , de hál istennek nem forditva történ a dolog...:D:D)

 

 

A lánnyal (aki ma már a barátnőm) ültünk egy padon. Nagyon meleg volt, iszogattuk az üdítőt, közben beszélgettünk, ismerkedtünk. Egyszercsak odarepült egy darázs hozzánk, Ő megijedt és hadonászni kezdett, közben pedig az ölembe borította az innivalóját:D Ha ez még nem lenne elég: a nagy hadonászása közepette kilökte a kezemből az én innivalómat is... Szegény nagyon elszégyellte magát, de én mondtam neki, hogy semmi baj:) Azóta is szóbakerül időnként:)

 

 

Suliban történt,még tavaly.éppen javították a lány wc-t,mert vhogy eldugult a wc,ezért azt mondták a tanárok,h használjuk a lenti lány wc-t.nekem meg pont órán kellett nagyon pisilnem,mert pont megvolt,egyébként mindig vissza tudom tartani,csak amikor megvan,akkor nem.elég ciki volt,de kikéreckedtem,és akkor jutott eszembe,h most nem lehet használni a fönti lány wc-t,a lenti meg túl messze volt,addigra tuti,h bepisilek,ezért elmentem a fönti fiú wc-be,mondván órán ugyse jön senki wc-re.bementem,már pisiltem,és éppen teszem be a tiszta betétet,halom h jön vki,a srác meg rám nyitotta az ajtót,nekem a a koszos betét a kezembe,teljesen meztelen voltam lent:)gyorsan becsuktam az ajtót,égtem mint a rongy,aztán gyorsan felhúztam a nacim,kislisszantam a wc-ből,vissza az osztályba.aztán még aznap láttam azt a srácot,a haverjaival és amikor megláttak röhögtek,tuti,h elmondta nekik:(

 

 

puskáztam és észrevette a tanár, két 1est kaptam, mindenki engem nézett, mert ki kellett mennem a teremből..
és egy másik: egy barátnőm helyett mentem el angolból nyelv vizsgázni és lebuktunk:D nem kicsit volt ciki...
és egy ráadás: mentem a kedvenc magyar énekesem koncertjére (akivel már ismerjük egymást, mert elég sokszor találkoztunk) na és megálltunk benzinkúton és ő is pont ott volt, a csaja állt előttem a sorban és az énekes meg jött ki a wc-ből:D:D és odajött hozzám köszönni és a csaja majdnem megölt mindkettőnket...

 

 

Debrecenben van a Modem, az ilyen művelődési központ mellette van egy hotel. Barátnőmmel kitaláltuk, hogy felmegyünk a tetőre, mert fel lehet. Csak ugyebár a kivezető ajtó zárva volt. Ezért leültünk a földre fotókat csináltunk, röhögtünk meg szétgórtuk a cuccainkat a földre. Egyszer csak jön a biztonsági őr, azt mondja: Hölgyeim, kérem fáradjanak le, mert a kollegáim a kamerán keresztük nagyon jól szórakoznak. Na aztán már kerüljünk a Modem-et. xD

 

 

Nekem az volt,hogy volt egy barátnőm,akinek nagyon tetszett egy srác.Mindkettejükkel beszéltem msnen,és volt egy olyan alkalmazásom,hogy love teszt,amibe be kell írni két nevet,és kiadja,hogy hány százalák esélye van a kapcsolatnak.(Persze tudom hogy hülyeség:D)És a barátnőm elkezdett szivatni,hogy a srác biztos rám bukik,én meg megcsináltam ezt a tesztet az én nevemmel,meg a fiúéval.El is küldtem.De véletlenül nem a lánynak,hanem a srácnak.Nem nézett hülyének,és persze nem tudtam kimagyarázni magamat.:S

 

 

én egy festett szemöldökű 19 éves lány vagyok, és nemrég elmentem egy buliba, ahol segg részegre ittuk magunkat, és reggel amikor felkeltem elindultam, már félúton hazafelé jártam, csak úgy belenéztem egy kocsi visszapillantótükrébe és tudod mit láttam? nem egy csinos széparcú szexi lányt, hanem egy szemöldöknélkülit. wááá azz a ciki, és ráadásul az Árpádhídon is átsétáltam hazafelejövet. Nagyon gázz :( utána már értettem mért néztek annyira :))))

 

 

Velem még gimiben történt. Angol órán egy csoportban voltam "életem szerelmével" aki előtt természetesen fel akartam vágni mindig és mindenhol. Nagyon rákattantam a brit kiejtésre és azzal kisérletezgettem különösen a th hangkapcsolattal. Egyszer felszólított a tanár mindenki felém fordult és amikor megpróbáltam szakszerűen kimondani a th-t egy nagy adag nyál is kifolyt a számon...
Talán ezért nem közeledett soha felém a srác :(

 

 

Már elég régen történt Debrecenben. A 31-es buszon utaztam csúcsidőben, aki debreceni az ismeri a szitut, amennyi ember van olyankor a buszon, hogy mozdulni nem lehet: mint a heringek. Épp a csuklós busz azon részén álltam ahol a forgója van, előttem kb. 5 centire egy fazon, akinek 20000 dioptriás szódásüveg szemüvege volt. A busz már épp a megállóba ért, és jelezni kellett volna, hogy le tudjak szállni, de még senki sem jelzett. Hirtelen ahogy emeltem a kezem, a fickó szemüvegébe beleakadtak az ujjaim, és olyan szerencsétlenül esett le a fejéről, hogy beleívelt a csuklórészbe, magyarul leesett:) A fazon csak ordítozott, hogy "jajj a szemüvegem, nem látok", de k4rvára nem tudtam mit tenni, le kellett szállnom, mert a busz ment tovább. Írtó ciki volt, ráadásul nem is direkt történt. Viccesnek tűnik, de elég szar helyzet volt...:)))

 

 

Régebben mindig bújócskáztam a parkólóba és egyszer lebuktam, pont jött vki, és megkérdezte hogy bújócskázom? mondom nem, csak lejöttem hogy levigyem a szemetet és aztán elejtettem a papucsom... :D

 

 

Osztálykiránduláson voltunk, erdőben sétáltunk, szabad program volt. Nagyon kellet már wc-znem, és bnőmmel találtunk egy kis romos házat. Bementünk-nem mi voltunk ott először , volt már egy csomó "végtermék" ott- szal felgöngyölítettem a szoknyámat , legugoltam és elkezdtem pisilni, és ugy gondoltam , ha már ott vagyok akkor akkor a nagyot is elvégzem. Már azzal is megvoltam, és eszembe jutott, hogy csak egy darab wc-pappirom volt. Én kikiabáltam a bnőmnek, hogy hozzon be papirzsepit, de sajnos nem ő hallotta meg hanem életem(titkos) szerelme az osztályból. Ő jött be, mindketten eléggé meglepődtünk, de én annyira hogy hátraestem és beleültem... amikor feltápászkodtam a szoknyám is összekenődött elég rendesen. A fiú persze egyből kiment. Most nem tudtam, hogy mitévő legyek. Ott ültem tiszta kakis szoknyában.Bnőm beadott papirt, azzal letörölgettem magam, de még mindig nem volt mint alulra felvennem. Szerencsére nem tanga , hanem franciabugyi volt rajtam.Na mondom, összeszedem magam és kisétálok bugyibande mg akkor se tudtam hogyan tovább.De mégmielőtt ez bejött volna visszajött a fiu(aki már 2 éve teccik, de még egy szót sem váltottunk) és benyújtotta a farmerját és mondta hogy vegyem fel azt, neki fiuként nem annyira ciki alsógatyában lenni. Égett a pofám rendesen, denagyon happy end ett mivel összejöttünk és már egy fél éve 1ütt vagyunk.

 

 

Van egy csaj az osztályban, aki egy undorító plázacica.
Tudjátok illyen talpig rózsaszinbe van öltözve minden nap,, olyan rövid miniszoknya, hogy a bugyi kilóg alóla, hatalmas dekoltázs stb.. Ez még nem lenne rossz, de a viselkedése is olyan genyó. Rohadtul elvan szállva magától, hogy 3os negyedikes pasiai vannak (elsösök vagyunk), az osztályban mindenkit lenéz,sérteget, de főleg engem, hogy milyen dedós vagyok ezzel a "titkosügynökösdivel". Sehogy nem tudtunk neki visszavágni, mert ha a tanulmányi eredményével cseszegettük akkor mondta hogy "nem is kell, majd lesz egy gazdag pasim aki mindent megvesz stb...". Mivel a van egy lány beépítettügynökünk, kifigyelte, hogy szerdánként eddzésre megy, és előtte (tanítás után jóval) a suliban végzi a nagydolgát és közbe elég ers hanghatásokat ad, és elég maszatos lesz utána az ülőke. Hát több se kellet , gondoltuk, hogy itt a lehetőség, és tettünk egy kis kamerát a wc-be. (Tényleg csak cseszegetés kedvéért, nem akartuk feltenni netre stb. Énis boldog párkapcsolatban vagyok, szal nem erre ment ki a dolog). Be is jött a terv, megvolt a felvétel, amin láttuk, hogy a hercegkisasszonyunk 3 tekercs wc papírral körbetekrte az ülőkét és még csak rá sem ült, sőt fölé se hajolt, egy jó lépés távolságból, épphogy csak megroggyantotta a térdét és ugy adta ki magából.A végtermék 3/4-e a földre ment természetesen. Mikor legközelebb beszólt, megmutattuk neki, és azóta nem cseszeget. Tudom elég keményen hangzik de igaz.

 

 

Barátnőmmel már szürkületben mentünk haza bkv-busszal. Végállomástól-végállomásig mentünk (kb. 1:45 perc). Mindkettőnknek nagyon kellet pisilnünk. Tudtuk, hogy nem burjuk ki mig megérkezünk, leszállni meg nem akartunk, mertkicsit féltünk, sötétben egyedül kintlenni , meg a busz is elég ritkán jár. Már sötét volt, és csak mi ketten voltunk a buszon. Tudtuk, hogy gusztustalan, de nem volt más választás (már kezdett szinte csorogni). Fogtuk az összes papirzsepit meg papirt ami volt nálunk, leraktuk a utolsó két üléssor közé, hogy majd arra végezzük a dolgunkat. A buszon nem volt világítás, szoval nem volt mit vesztenünk. Elhelyezkedtünk, legugol,bugyi le és még mielőtt egy csepp jött volna, a felgyulladt a világítás, és a bemondón megszólalt a sofőr hogy : "Lányok, megálljunk?" gyorsan vissza az egész, elnézést kértünk és mondtuk, hogy igen. Igy a kövi megállóban lerakott minket és megvárt. Életem legnagyobb megkönnyebülése volt. Visszaszáltunk és mentünk tovább, közbe tök jól osszehaverkodtunk a sofőrrel. Mivel minden héten egyszer kell ezt az utat megtenni, és mindig ő a sofőr, szoval nagyon kedves. Első sorba ülünk, és ha pl valaki "rosszarcu ember fel akar szállni akkkor csak a hátsó ajtót nyitja, meg ha megint csak ketten vagyunk, akkor berakja a kedvenc zenénket stb.. Azóta mindig emlegetjük azt az utat D:

 

 

Edzeni voltam és utána elmentem lezuhanyozni. Sokan voltunk, tele volt a zuhanyzó is. Egyszer csak minden előzmény nélkül egy jó hangosat púztam :P
Gondolom nem kell részleteznem, igen jó a zuhanyzó akusztikája... :S :S

 

 

 

Álltunk a zebránál a barátnőmmel, mert a szemben lévő buszmegállóba akart menni (én másfele mentem volna tovább). Aztán jött a busza, de még piros volt a lámpa, mi meg álltunk a zebránál. Mondtam neki hogy úgyse éri el már. De volt előttünk egy nő aki átfutott a piroson. Erre a barátnőm is elkezdett futni, és utána futottam én is, a zebra elején jártunk még csak, amikor elindultak a kocsik, dudáltak meg üvöltöttek, én meg sikítottam egy nagyot, mindenki odanézett, nagyon ciki volt nekem, de végül sértetlenül átjutottunk, ő meg elérte a buszt. :)

 

 

 

 

Még a gimiben rágyújtottam az épület egyik folyosóján, mert akkor még nem voltam 18, tehát nem mehettem a kijelölt dohányzóba, és akkor láttam, hogy pont jön fel a lépcsőn az igazgató. Erre gyorsan zsebre tettem az égő cigit, és lementem az elég messze lévő WC-be eloltani. Mire odaértem már kezdett "melegedni a helyzet"! XD

 

 

Még régebben történt,amikor 16 éves voltam.Akkor éltem az üvegezős/mersz vagy felelszes korszakomat.Kipörgettek engem,és az volt a feladat,hogy csókoljam meg(nyelves) a haveromat.Megtörtént,viszont a pasi valami rémes volt.A végére kifolyt a nyála a számból,ráadásul megharapta az ajkamat,ami kicsit vérzett is.Aztán a másik barátnőmre is ráosztották ezt a "nemes" feladatot,és ő is úgy járt,mint én.Azóta nem sűrűn üvegeztem,de persze nem emiatt,hanem mert nagyjából kinőttem belőle.:P

 

 

Egy randi alkalmával egy padon ültem egy fiúval, és gyanútlanul elbambultam. A fiú valamiért úgy gondolta, hogy itt a megfelelő alkalom, és megcsókolt. Bár nekem is tetszett, hirtelen annyira megijedtem, hogy akkorát ugrottam, mint egy bakkecske (állásba fel, hátra két méter). Bár nekem vicces volt, szegény azt hitte, vele van bajom....:)

 

 

Nekem van vicces, bár nem velem történt. Hugommal ( 6 éves) átmentünk a nagyszüleinkhez és mikor benyitottunk épp csókolóztak. Megilyedtek, és véletlenül az öreg foga ott maradt a mama szájában.
Ott még visszatartottam a nevetésem,mert láttam hogy milyen zavarban voltak. De mikor hugom kikerekedett szemekkel rám nézett és megkérdezte, hogy a mama miért eszi meg a papa fogát, nem bírtam magammal, kitört belőlem a röhögés!




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 109
Tegnapi: 371
Heti: 679
Havi: 4 482
Össz.: 2 004 225

Látogatottság növelés
Oldal: -CIKI SZTORIK-
ITT MINDEN CSAK CSAJOS!CSAJ BIRODALOM!ITT REMÉLEM MINDENT MEGTALÁLSZ !:) - © 2008 - 2024 - csajoknakkk.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »